Due médiaügynökség

Az internetes zaklatás ellen küzd a bűnmegelőzési teszt

Vagyonvédelmi tanácsokkal és internetes zaklatás esetén fontos teendőkkel is ellátja a fiatalokat az idén ötödik alkalommal elindított Nagy Diák Bűnmegelőzési Tesztünk. A Nagy Diák Tesztek formátumára épített országos 3 fordulós edukatív felhívja a figyelmet az úgynevezett online grooming jelenségre is, azaz amikor interneten, főleg felnőttek szexuálisan molesztálnak gyerekeket.

A DUE Médiahálózat népszerű, immár ötödjére elindított tesztsorozatának ezúttal is az a célja, hogy megtudják a fiatalok: ismerik-e a rájuk leselkedő veszélyeket, tudják-e, mi a különbség a csíny és a bűncselekmény között, és el tudják-e kerülni azt, hogy áldozattá, netán elkövetővé váljanak egy-egy kényes helyzetben.
A teszt kiemelten foglalkozik az internetes zaklatással. A koronavírus-járvány hatására az online jelenlét tovább nőtt, a fiatalok akár a korábbinál 50 százalékkal több időt is tölthettek a neten, így a lehetséges bántalmazás esélye is fokozódott. Reprezentatív felmérés a témában ugyanakkor nem tudott készülni, mert ezt a legtöbben szégyennek, titkolnivalónak élik meg, és még egy kutatás során sem vallják be, hogy valaha áldozattá váltak.

A játék első fordulójában az online tesztet bárki kitöltheti, de a nyereményjátékban csak a 14-22 éves kor közöttiek vehetnek részt. A középdöntő fordulójában azonban már két ágon folyik tovább a verseny 14-18, illetve 19-22 éves korosztályokra oszlik a játék, s a döntőket is ebben a két korcsoportban rendezik meg.
Az online teszt számítógépen és okostelefonon is elérhető április 15-ig. Az ezt követő két forduló már személyes jelenlétet kíván. A korosztályos középdöntőkbe kerülő játékosokból mindössze a legjobb 5-5 fő juthat el a végső küzdelembe, ahol az élő kvíz során bárki bebizonyíthatja, hogy ő a legjobb. A fődíj választhatóan egy Lenovo IdeaPad laptop vagy egy Xiaomi 11T okostelefon.
A középdöntőre és döntőre a 29. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon 2022. május 20-án kerül sor Budapesten.
A Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával jött létre.

Vissza a hírekhez

Due médiaügynökség

- DUE Produceri Iroda Kft.
1148 Budapest, Örs vezér tere 11.
+36 1 220 5844 due@due.hu