Due médiaügynökség

Lezárult a Tehetségkutató Diákmédia Pályázat

Nagy sikerrel, közel 1000 pályázat beérkezésével zárult a 2014-es Tehetségkutató Diákmédia Pályázat és a Jövőkutató pályázat, melyekre március 17-én éjfélig lehetett nevezni cikkel, diáklappal, fotóval, videóval, rádióműsorral, sőt még a diákok segítő pedagógusukat is díjra jelölhették.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is rengetegen érdeklődtek a Tehetségkutató Diákmédia Pályázat és a Telenorral közösen meghirdetett Jövőkutató pályázat iránt, melyekre 2014. március 17-én éjfélig lehetett pályamunkákat benyújtani a DUE Online-on.

A közel 1000 beküldött pályázat feldolgozása folyamatban van. A pályázók március végéig értesítést kapnak munkáik érvényességéről, április első felében pedig a végeredményről küldünk tájékoztatást.

A két lezárt pályázattal azonban még nem ért véget a DUE tavaszi pályázati időszaka. Március 31-ig várjuk a fiatalok munkáit Helyi kincs – légy a vendégünk! elnevezésű pályázatunkra, melynek középpontjában a helyi turizmus fellendítése áll. Április 1-ig pedig az Ifjúsági Sajtódíj pályamunkáit várjuk.

Pályázataink eredményhirdetését és az ünnepélyes díjátadót a budapesti Millenáris Park D csarnokában tartjuk 2014. május 16-án pénteken, a 21. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál keretében. Jegyek nemsokára rendelhetők a DUE Online-on.

Vissza a hírekhez

Due médiaügynökség

- DUE Produceri Iroda Kft.
1148 Budapest, Örs vezér tere 11.
+36 1 220 5844 due@due.hu